Comenius

Halloween - 2021.10.22.

Halloween - 2021.10.22.

Iskolánk hagyományi szerint ebben a tanévben is megtartottuk Halloween-programunkat, 2021. október 22-én. A program ez alkalommal a „Witches and Wizards” (Boszorkányok és varázslók) elnevezést kapta.  



Az ünnepre való ráhangolódást már egy héttel korábban megkezdtük, a gyerekek előzetes feladatokat kaptak: 

  • teremajtók díszítése, osztályonként megadott szimbólumok felhasználásával 
  • osztályonként 1-2 faragott tök készítése, és elhelyezése az iskola bejárata mellett 

  • jelmez megtervezése, a boszorkányok - varázslók témakör jegyében 

Programok, tevékenységek:  

A diákok jelmezben érkeztek ezen a reggelen. Az első 4 órát megtartottuk, a tanárok játékos, Halloween-nel kapcsolatos feladatokat adtak a gyerekeknek. Ezután ebéd következett, majd kezdődtek a programok. 

A játékok az erre kinevezett termekben zajlottak, a csoportok menetlevél segítségével haladtak végig az épületben, és vettek részt a mókás tevékenységekben. Az állomásokon cukorkákkal jutalmaztuk a legügyesebbeket. 

Az alábbiak próbatételeken jutottak át:  

Broomstick relay – Seprűnyélen lovaglás a bóják megkerülésével 

Which witch win? – Játékos nyelvtörők 

Spider web – Ki tud átjutni a kifeszített „pókhálón”, anélkül, hogy a csengettyűk megszólaljanak? 

Limbó 

Witch hat ring toss – Célbadobás: ki tudja rádobni a karikát a boszorkánykalapra? 

Witch charades – Activity játék, a boszorkányokkal kapcsolatos szavak elmutogatásával 

Witches brew – Memória-játék: mindenki egy szót hozzá tesz az üstben levő szavak listájához – ki tudja végül az egész listát felsorolni? 

Musical chairs – Székfoglaló 

Poisoned apples (Apple bobbing másképp) – Ki találja meg bekötött szemmel a „nem mérgezett” (vagyis piros) almát?  

Scavenger hunt – Két halloween-i finomság (kígyósaláta és rémisztő leves) hozzávalóit rejtettük el az aulában. Melyik csapat találja meg őket hamarabb? 

A program 15.15-kor zárult, majd következett a rendrakás. 

A zsűri a következőket értékelte: ajtódísz, faragott tök, jelmez 

Az eredményhirdetést 15.30-or megtartottuk, minden osztály  (5-6-7-8-9-9kny) részesült jutalomban, valamelyik kategóriában. 

A visszajelzések alapján diákok nagyon jól érezték magukat, aktívan részt vettek a játékokban. 

Cseh Ildikó
szervező

 

 

 

 

Étkezés

2024. április 15-19.

Rendelés módja: péntekenként 14:00 óráig a Koppány utcai portán, vagy online péntek 15:00 óráig. A menza befizetése a kiküldött számla alapján történik.

Hiányzás, betegség esetén a szülő 8:30-ig tudja lemondani a Koppány utcai portán (22/310-340 telefonszámon) a napi vagy a távolléttel érintett időszakra szóló étkezést, étkezéseket.

Eseménynaptár

< 2024 Április >

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
Fel